Alternatív címek: MiSa / I'm Sorry, I Love You
Készült: 2004
Részek száma: 16
Műfaj: dráma, romantikus
Szereplők: So Ji Sub
Tőlem elég távol állnak a depresszív töltetű, szomorú történetek, de néha támad az embernek olyan hangulata, amikor szívesen néz ilyesmit. A Sorry, I Love You című sorozat ideális e célra. Sokszor találkoztam vele a doramákkal foglalkozó fórumokon, ezért szántam rá magam, hogy megnézzem. Nagyon fajsúlyos, nem könnyen emészthető dráma, amelytől úgy érzed, mintha végig gombóc ülne a torkodban – úgyhogy 16 részt maratonban végignézni csak erős lelkületűeknek ajánlott. Inkább a lassú adagolás a célszerű, pityergésre hajlamosaknak megfelelő mennyiségű papírzsebkendő előkészítése után.
A történet dióhéjban:
Moo Hyuk koreai fiatalember. Gyerekkorában örökbe fogadta egy ausztrál házaspár, de a gyakorlatban inkább az utca nevelte. 27 éves korára kiégettnek és céltalannak mondható az élete: a hasonszőrű társaival rablással és turisták kifosztásával keresi meg a betevőt az ausztrál fővárosban, sikátorokban alszik, és mindenféle módon pusztítja önmagát. Az egyetlen személy, aki iránt ragaszkodás él benne, egy szintén koreai származású lány. Ám egy nap róla is le kell mondania, mivel eljegyzi magát egy gazdag, öregedő maffiózóval, korántsem szerelemből, sokkal inkább a jövendő luxusélet reményében.
Eun Chae gyökeres ellentéte Moo Hyuknak, biztonságos családi környezetben felnőtt tipikus jókislány. Minden gondolatát és idejét lefoglalja a híres énekes, Yune – aki többféle szerepet játszik az életében: gyerekkori pajtás, testvér és titkos imádatának tárgya is egyben. Rövidke huszonegynéhány éve alatt mindig Yune körül forgott minden, ahogyan az egész családja is Yune és az anyja szolgálatában állt.
Eun Chae az énekes koordinátoraként egy forgatásra Ausztráliába megy, de nem bírja nyugodtan nézni Yune flörtölését egy csinos színésznővel, így inkább nekivág egyedül, egy bőrönddel a városnak. Ekkor akad össze Moo Hyukkal – a bandája rászedi, kirabolja és egy szál ruhában kilöki a sötét mellékutcák egyikében. Moo Hyuk korántsem az a fényes páncélú lovag, akire a bajba került hölgyek számíthatnak. Ugyanis megpróbálja eladni a lányt egy lebujban. Kisvártatva mégis feltámad a nagyon mélyre eltemetett lelkiismerete és visszamegy érte, sőt, a kofferját meg a papírjait is visszaszerzi, hogy a lány hazautazhasson.
A jócselekedet azonban nem elég, hogy a múltbéli bűneit megváltsa vele. A kaland után hetek óta először hazamegy, megmosdik, “kiöltözik” (a maga módján) és elkocsizik a barátnője esküvőjére. És itt történik az a fordulat, ami minden további eseményt meghatároz: a szertartáson ugyanis lövöldözés tör ki, és egy golyó egyenesen Moo Hyuk koponyájában landol.
A srác túléli, ám a kórházban kiderül, hogy a lövedék nagyon rossz helyre ágyazódott be, nem lehet kioperálni, ráadásul csak idő kérdése, és a gazdája halálát fogja okozni. Mennyi időbe telik? Azt senki sem tudja. Talán csak 6 hónap van hátra Moo Hyuk életéből.
Damoklész kardjával a feje felett Moo Hyuk úgy dönt, visszamegy Koreába és felkutatja a gyökereit. Viszonylag hamar kideríti, hogy van egy ikertestvére – egy lány -, illetve egy unokaöccse. A rokonság bizonyítékául egy pár gyűrű szolgál, amit még születésükkor kaptak és mindketten azóta is a nyakukban viseltek. A nyomozást tovább folytatva Moo Hyuk az anyja tartózkodási helyét is kideríti, el is megy a házhoz – s minő véletlen, itt újra összehozza a sors Eun Chae-vel.
Több meglepetéssel is szolgál a sorozat, de azokat nem árulom el, inkább hadd mondjam el, mi ragadott meg igazán benne.
Először is a történetvezetés – nem az a hagyományos, szerelmi négyszöges-autóbalesetes-rákbetegséges melodráma, amiből jónéhány akad a szappanoperák világában. Moo Hyuk végzete már a történet elején nyilvánvaló, habár a halvány reménysugár azért ott világlik, mert drámaföldön mindig történhetnek csodák.
A másik fő erőssége a sztorinak a karakterekben rejlik. Moo Hyuk nem szokványos főhős. A baleset előtt életunt, szenvtelen és gúnyos, majd a halál árnyékában a múltja felé fordul, és átértékelődnek a dolgai. Amikor megismeri Eun Chae-t, és beleszeret egy lányba, akire rendes körülmények között rá se nézett volna, hirtelen rájön – bár későn – hogy az élet értékes, és mi alakítjuk azzá, ami. Az is tetszett, hogy a felismerés után is hű maradt a jelleméhez: nem változott lágy szívű, kedves, félreismert hőssé, maradt, ami volt. Öntörvényű, látszólag egykedvű, különös, szótlan fiatalember, akiből a betegség olykor ijesztő dühkitöréseket vált ki. Moo Hyuk eleinte bosszút forral az anyja ellen, akiről végig azt hiszi, hogy eldobta magától őt és az ikernővérét, látszólag hideg fejjel a féltestvére bizalmába is beférkőzik, és a néző érzi, hogy valami megbocsáthatatlanra készül. Ám ahogy az idő fogy számára, úgy halványul a bosszúvágy, és nem marad más, csak a keserűség és a hiábavaló vágy az anyai szeretet után. So Ji Sub olyan meggyőző erővel ábrázolta ezt a jobb sorsra érdemes karaktert, hogy az embernek tényleg összefacsarodott a szíve, ha arra gondolt, mennyivel többre vitte volna az elcseszett gyerekkor nélkül.
Eun Chae a másik központi alak, akit Im Su Jung alakított. Eun Chae nem túl szép, nem túl okos, és nem túl határozott egyéniség. Igazi szenvedélyt, karakánságot csak akkor mutat fel, ha az imádott lény, Yune védelmére kell kelnie. A Moo Hyukkal való találkozás bírja rá arra, hogy kilépjen ebből az engedelmes, szinte rabszolgaszerű szerepkörből, ekkor lázad fel először a környezete, sőt saját maga ellen. A döntés, amit a történet végén meghozott, elég sok embert váratlanul ért (az internetes hozzászólásokból gondolom), szerintem viszont a karakteréhez hű és logikus volt.
Aztán itt van még Yune. Én végig elkényeztetett, akaratos, szeszélyes kiskölyöknek láttam, aki elfogadja Eun Chae rajongását, de valójában sosem gondolkodik el rajta, hogy mi áll mögötte, és hogyan tudná viszonozni. Nem igazán tudtam megszeretni a történet folyamán, sem őt, sem az anyját, bár a színésznő remekül hozta a fián majomszeretettel csüngő, öregedő szakmabélit.
Bár Eun Chae és Moo Hyuk kapcsolata szépen ábrázolt, szokatlan és különleges, nem az egyedüli motívum volt a bonyolult emberi kapcsolatokról szóló történetben. Akadt pár részlet, amellyel nem voltam elégedett, de a végső megoldásra felkészültem, nem okozott megdöbbenést vagy csalódást. Azt sem állítom, hogy feltétel nélküli kedvenc lett, de nehezen felejthető és elgondolkodtató – ajánlom mindenkinek, aki szereti a szívfacsaró, valóságosnak ható történeteket.
Tetszési indexem: 7/10.
