2011. szeptember 4., vasárnap

SOROZATISMERTETŐ - Chuno (Rabszolgavadászok)



Alternatív cím: Slave Hunters
Készült: 2010
Részek száma: 24
Műfaj: akció, dráma, történelmi
Szereplők: Jang Hyuk (Succesful Story of a Bright Girl, Daemang, Thank You, Midas)       
                 Oh Ji Ho (Couple or Trouble, Fugitive: Plan B)
                 Lee Da Hae (Green Rose, My Girl, Miss Ripley)
                 Lee Jong Hyuk (Bicheonmu, Please Marry Me, Fugitive: Plan B)
                 Gong Hyung Jin (Dal Ja's Spring, Fugitive: Plan B, The Duo)
                 Han Jung Soo (Prosecutor Princess, Fugitive: Plan B)
                 Kim Ji Suk (The Vineyard Man, Personal Taste)
                 Kim Ha Eun (Thorn Birds)
                                                 
Ez a sokszereplős, kosztümös sageuk 2010 egyik legnagyobb nézettségű sorozata volt Koreában. Azt kell mondjam, ezen nem is csodálkozom. Amellett, hogy a fülnek és a szemnek is valóságos tobzódás, a néző figyelmét és érzelmeit is erőteljesen megdolgoztatja. Számomra tulajdonképp olyan volt, mint egy hősköltemény vagy ballada, a modern látványtechnika elemeivel tunningolva. Minden olyasmi ötvöződik benne, ami elvárható egy 15-ös karikával ellátott sorozattól: akció, dráma, humor, romantika, történelmi körkép, amit még jobban kiemel a sok gyönyörű táj, az igényes kosztümök, a belevaló zene és egy seregnyi érdekes karakter.
A Chuno a 17. századi Koreába (vagyis a Csoszun birodalomba), a második mandzsu inváziót követő időszakba repít minket. Rögtön az első rész elején a narráció felvázolja ezt a politikai forrongásokkal teli, vérzivataros időszakot. A trón várományosa meghalt, a feleségét kivégezték, gyermekeiket pedig Jeju szigetére száműzték, ahol csak a legkisebb, 4 éves kis herceg maradt életben. Csoszun reménytelen helyzetben tengődő lakosságának csaknem a fele rabszolgaságba kényszerült. Velük a gazdáik úgy bántak, mint az állatokkal, ezért sokan a szökést választották – és ez a jelenség teremtette meg a rabszolgavadászat intézményét.

 
A történet több szálon fut.
Az egyik, de nem egyetlen főszereplő Daegil, a rabszolgavadász. A két társával, a fiatal, szoknyabolond Wangson-nal és az idősebb, megfontolt Choi “tábornok”-kal ütőképes kis csapatot alkotva cserkészik be a szökött rabszolgákat.
Mint az általában megszokott az ilyen sorozatokban, Daegil a múltja terheit cipeli – valaha nemesember fia volt, aki a család egyik rabszolgalányával, a szépséges Unnyeon-nal egy ideális, új világrendről ábrándozott, amelyben szolga és úr közötti különbség eltűnik. Ebbe az álomképbe rondít bele csúnyán a valóság, amikor Unnyeon bátyja fellázad, felgyújtja a portát, megöli Daegil apját, őt magát pedig csúnyán megsebesíti, aztán Unnyeon-nal együtt megszökik. A tragédia változtatja át a távoli ideákban hívő fiatalurat cinikus, megszállott rabszolgavadásszá, aki 10 éve kutatja lázasan eltűnt szerelme és élete tönkretevője nyomát.
Unnyeon ezalatt “kiemelkedik”, vagyis fivérével együtt kiégeti testéből a rabszolgabillogot és nemesi rangot vásárol. Bátyjának majdnem sikerül is hozzáadnia őt egy gazdag emberhez, csakhogy az esküvő napján a lányban feltámad az ellenkezés és megszökik. Menekülés közben összefut egy másik különös szökevénnyel, egy hallgatag férfival, és immár együtt folytatják az útjukat árkon-bokron, Csoszun vadregényes tájain keresztül.
Ez a szökevény nem más pedig, mint a harmadik főszereplő, Song Taeha, az egykori trónörökös hűséges embere, elit katona, akit a társa árulása juttat rabszolgasorsra. Az ő célja grandiózus és nemes: vissza akarja állítani az örökösödési rendet, mégpedig úgy, hogy trónra juttatja a néha koronaherceg Jejura száműzött kisfiát. Természetesen a régi politikai ellenfelek nem nézhetik tétlenül e veszélyes ellenfél szabadulását, így felbérelik a legjobb kopókat: egyrészt Daegil csapatát, másrészt azt, aki valaha Song Taeha barátja és bajtársa volt, mára azonban leggyűlöltebb ellensége – a veszedelmes, könyörtelen harcost, Hwang Chul Woong-ot. Ezzel veszi kezdetét az egész országot beívelő, izgalmakban bővelkedő hajtóvadászat. Az idő előrehaladtával egyre több szereplő szól bele a dolgok alakulásába, így szélesedik a kép: betekinthetünk Daegilék szállásadói, más rabszolgavadászok, a “felsőbb körök” konspirátorai életébe, valamint a nemesi házak melléképületeiben titokban készülő rabszolgapuccs mozzanataiba is.
Minél több mellékszál fonódik a fő cselekményhez, annál jobban hasonlít a történet egy hegyekből lezúduló folyamhoz. Végkimenetele immár az egész ország sorsát megpecsételheti.
És most hadd térjek rá a szereplőkre, mert igazából szerintem ez volt az egyik legnagyobb erőssége a sorozatnak.


Először is itt van Lee Daegil, akit Jang Hyuk alakít, tökéletesen és hitelesen. Ő nem szokványos sorozathős. Kiábrándult, cinikus alak, aki teljesen hátat fordított a nemesi múltjának. A becsület bajnokát nem lehetne róla mintázni, a modora finoman szólva nem megnyerő, minden szava nyegle, gúnyos és közönséges. A tekintetében gyakran ott csillog valami eszelős szikra, és a mosolya ritkán barátságos. A gyakran emlegetett mondata: “Az élet kész szenvedés”, szinte az arcára van írva, árulkodik róla a szemöldökét átszelő sebhely, a zilált haj és a megvető vigyora. Mégis, valahol az ember érzi, hogy legbelül még maradt belőle abból az álmokat kergető nemes ifjúból, aki valaha feladta volna a rangját egy rabszolgalányért.

 
Song Taeha (Oh Ji Ho) pontosan Daegil ellentéte, mégis, amikor ők ketten vannak a színen, az ember azt gondolja, nincs náluk ütőképesebb párosítás. Vagy talán pont az ellentét kovácsolna belőlük jó csapatot. Song Taeha is nemesi származású, szigorú elveket neveltek belé, és egész életét a harctéren töltötte. Szilárd jellemű, szavatartó férfiú, aki Buddha nyugalmával küzdi át magát minden sorscsapáson a célja felé. Néha kissé túlzásba is viszi a becsületességet, ebből a szempontból tipikus, idealizált bajnoknak tekinthető, viszont neki is megvannak a maga megmosolyogtató hibái – például az, hogy fogalma sincs, hogyan kell levenni a lábáról a szebbik nemet. Kicsit merev világnézete a történet folyamán a rabszolgavadásznak köszönhetően sokat változik. 


Unnyeont (Lee Da Hee) kicsit kétdimenziós figurának tartottam, és ez csak részben a színésznő hibája. Végig a történet folyamán egy nemes úrnő visszafogottságával viselkedett mindenki irányába, ahhoz képest, hogy rabszolgaként született, és ez kicsit furcsán hatott. 


Kicsit sajnáltam, hogy a két másik rabszolgavadász, Wangson (Kim Ji Suk) és Choi tábornok (Han Jung Soo) figurája nincs jobban kidolgozva. Pedig az ő hármasuk Daegillel igazi színfoltja volt a történetnek és a humor kiapadhatatlan forrása, kiváltképp, amikor a táncoslány, Solhwa (Kim Ha Eun) becsatlakozott negyediknek a társulatba. Az életrevaló, cserfes leányzó a sorozat egyik legszerethetőbb szereplője volt számomra.
Hwang Chul Woong (Lee Jong Hyuk) pont ellenkezőleg: a tekintetéből áradó, hideg, könyörtelen gyűlölet talán mindenki másnál ellenszenvesebbé tette, hiába próbálták az alkotók ezt a benyomást pár “emberi” háttérinformációval ellensúlyozni.
Végül kiemelném még Eop Bok-ot (Gong Hyung Jin), a tigrisvadászt, aki rabszolgasorba kényszerülvén vezető szerepet vállalt fel a felkelésben. Kár, hogy közte és a Chobok nevű rabszolgalány közötti romantikus szál olyan szegényesen lett kibontva, de azért volt egy nagyon aranyos párbeszéd, ami egyben jellemző a sorozat humorára is. Ebben az ominózus jelenetben Eop Bok a hátára veszi a rabszolgalányt (ez a legnagyobb törődés jele Koreában), aki megkérdezi:
- Nehéz vagyok?
Mire Eop Bok:
- Nehéz? Olyan vagy, mint egy medve, amelyik 3 hónapig koplalt.
- Ha egy medve 3 hónapig koplalt, könnyű lesz?
- Dehogyis. Mégiscsak egy medve!
Eop Bok utolsó jelenete, amelyben a vállára vetett kovás puskákkal Terminátorként intézi el a sanyargatóit, igazán nagyot ütött - mindazok ellenére, hogy szerintem a lázadó rabszolgák szervezkedéseit a komikus elemekkel néha komolytalanná tették az alkotók.
Összességében ez egy igazán sodró lendületű, látványos, (néhol kicsit véres), de izgalmas eposz volt, amin nem tudtam unatkozni. A fő szerelmi szál végre nem volt kiszámíthatónak nevezhető, egyedüli panaszom, hogy a sok hallgatag, ábrándos nézés közepette elveszett az igazi átélés. Persze a koreai sorozatokra jellemző, hogy néhol dramaturgiailag eltúlozzák a szereplők lelki vívódásait, máshol pedig az ember többet remél. A másik, ami furcsán hatott, az akciójelenetek aláfestéseként szolgáló rap(?)-szerű zene.
Az utolsó részről annyit, hogy szép és megható, de azért kidolgozatlannak éreztem. Abba pedig újfent bele kell törődnöm, hogy az ilyen típusú “sageuk” drámáktól nem várható amcsi típusú, tökéletes, szivárványos happy end.
Tetszési indexem: 8/10.
Letöltési lehetőségek magyar felirattal: d-addicts.
                

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése