Koreai sorozat
Készült: 2013
Részek száma: 16
Műfaj: romantikus,
melodráma
Szereplők:
Jo In Sung (What Happened in Bali)
Song Hye Kyo (Full House, Worlds Within)
Kim Bum (Boys Over Flowers, Dream, Padam, Padam)
Jung Eun Ji (Answer Me 1997)
Bae Jong Ok (Worlds Within, Kim Soo Ro, Hurray for Love)
Kim Tae Woo (Dae Mul, Dummy Mommy)
Seo Hyo Rim (Sungkyungkwan Scandal, Scent of a Woman)
Amikor a remek forgatókönyv, a lenyűgöző színészi játék, a
kifogástalan rendezés és az igényes kameramunka találkozik, akkor nagyon nehéz
hibákat keresni egy sorozatban. Az is igaz, hogy az ember a szórakozás kedvéért
kezd bele egy történetbe, nem azért, hogy kötekedjen, de a nagyobb
következetlenségek akkor is szembetűnnek, ha nem erre koncentrálunk. Nos, a
That Winterrel én úgy jártam, hogy a sorozat első kétharmadában még a nagyobb
hibák felett is elsiklottam volna (ha találtam volna ilyeneket), és csak az
utolsó részeknél kellett elnézővé válnom vele szemben.
A történet nem eredeti: a 2002-es japán dráma, az Ai Nante Irane Yo, Natsu, majd az ebből
készült koreai mozi, a Love Me Not feldolgozása. Az írónőnek (Noh Hee Kyung, akinek többek között a 2012-ben egy kábelcsatornán sikeresen leadott
másik melodrámát, a Padam, Padam-ot köszönhetjük) bizonyos szempontból könnyű,
más szempontból viszont igen nehéz dolga akadt, mert az adott anyagból létre
kellett hoznia valamit, amire a koreai (és a világ egyéb tájairól való) néző az
előzmények tudatában is kíváncsi lehet, ráadásul 16 részen keresztül.
Szerintem sikerrel járt (noha a fentebb említett műveket nem
láttam).
Lássuk, miről is szól a lírai című sorozat.
Főhősünk, Oh Soo (Jo In Sung) élettörténete nem épp leányregény.
Árvaházban nőtt fel, miután az anyja egy hideg téli napon egy fa alatt hagyta.
Nevének második szótagja is azt jelenti: “Fa”. Később nevelőszülőkhöz került,
de nem sok jóval viszonozta azt, amit kapott – kicsalta a pénzüket, rossz útra
terelte a mostohatestvérét, akivel közösen aztán a szélhámosok és szerencsejátékosok
léha életét kezdte élni. Nem segített az sem jó útra térnie, hogy a gyermekével
várandós barátnője a szeme láttára szenvedett halálos motorbalesetet. Értelem
és cél nélkül tengődik, és nem keres a miértekre magyarázatot.
Egy nap ez a kilátástalan élet mégis fordulatot vesz.
Először is összefut egy vak lánnyal (Song Hye Kyo), aki a gyerekkorában elveszített bátyját
keresi – egy másik Oh Soo-t, aki történetesen hősünk barátja még az árvaházi
időkből és az apartmanjában is gyakori vendég. Ez a Másik Oh Soo folyton azzal
dicsekszik, hogy egy mamutcég, az LG Group örököse, de persze ilyen háttér
mellett senki sem hisz neki. A meséről azonban tragikus módon derül ki, hogy
mégis igaz…
A világtalan húgnak, Oh Youngnak nem sikerül találkoznia a
bátyjával, ám ráveszi főhősünket, hogy olvassa fel neki a levelét. Ebből
kiderül, hogy a gyerekkorukban a szüleik válása miatt elszakított testvérpár
még mindig törődik egymással. A levélolvasást azonban félbeszakítja egy
váratlan esemény – Oh Soo-t (a szerencsejátékost) üldözni kezdik a zsaruk egy
sikkasztási ügy miatt, így kénytelen menekülni, a Másik pedig épp ekkor bukkan
fel, és miközben követi a barátját, halálra gázolja egy autó. Mindez pedig pár
lépésnyire zajlik le attól a helytől, ahol a húga épp taxiért kiált.
Főhősünk, Oh Soo börtönbe kerül, köszönhetően a lepattintott
exbarátnőjének (Seo Hyo Rim), aki egy alvilági bandafőnök babája. A nőszemély – miután a
férfi szakított vele – bosszúból lelép a bandafőnök millióival, és az egész
balhét Oh Soo nyakába varrja. Ez azt jelenti, hogy hiába szabadul ki a hűvösről
egy év múlva, a pechsorozat követi: 100 napot kap, hogy előteremtse a pénzt –
kamatokkal együtt 78 milliót – különben végeznek vele.
Mindez idő alatt megdicsőül az LG Group vállalat feje, Oh Young
és az immár halott másik Oh Soo apja. Az egész cég a világtalan fiatal nőre –
rajta keresztül pedig a gyámjára, Wang titkárnőre száll. Az apa még életében
megbízza a család ügyvédjét, hogy kutassa fel másik gyermeke hollétét. Az
ügyvéd el is megy a fiú lakására - nem tudva róla, hogy már egy éve halott – és
a másik Oh Soo-t találja ott, akit szerencsésen össze is kever az örökössel. A
férfi előtt, aki egész életét szélhámossággal töltötte, felcsillan a remény,
hogyan szerezhetné meg a túléléséhez szükséges 78 milliót. Nincs más dolga,
mint bolonddá tenni egy magányos, világtól elzártan élő, vak nőt, elhitetve
vele, hogy ő a megkerült testvére. Ehhez nyújt segítséget a mostohatestvére, Jin Sung (Kim Bum), valamint volt barátnőjének húga (Jung Eun Ji).
Innentől kezdve nagyjából sejteni lehet, hogy milyen utat
járnak be a szereplők, mégis, egyetlen perce sem volt számomra a sorozatnak,
amikor unalmamban beletekertem, vagy másfelé terelődött volna a figyelmem.
Köszönhető ez a nagyon szépen felépített cselekménynek, a felidézésre méltó
párbeszédeknek és a részletesen, finoman kidolgozott jellemrajznak, ami alapján
a két főszereplő különös, és mégis szép kapcsolata elénk tárul. Egyiküket a bár
céltalan, de erős élniakarás, a másikat a halálvágy és a halálfélelem fura
kettőse köti gúzsba, és pont ezáltal tudnak újat tanítani egymásnak, miközben a
csalás és hazugság is megszedi a maga vámját.
Mellettük a többi szereplő egy
kissé háttérbe szorul, de van egy-két érdekes figura, aki szintén nem
hétköznapi módon avatkozik az események folyásába. Az egyik ilyen Wang
titkárnő, akit egészen az utolsó részig nehéz megfejteni, vagy a gazember Mu
Chul, aki látszólag eladta a lelkét az ördögnek, de szintén nehéz fiatalkort
és rengeteg keserűséget hordoz magában.
Ami még nagyon megfogott a karakterek mellett, a zene, és a
sok hangulatos külső felvétel, valamint a drámaiságot fokozó közelképek,
amelyek megmutatták a színészek arcának minden
rezdülését.
A dicséretek után hasogassuk kicsit a szőrszálakat is.
Amit túlzásnak tartottam, az a főhősnőt sújtó sorscsapások
száma. Úgy gondolom, az anyjától és a testvérétől való elválás, a vakság, a
bizalmatlanság és a magány, valamint az ebből fakadó depresszió épp elég
sajnálatra méltóvá tette, egyáltalán nem hiányzott még egy másik súlyos
betegség is. A történet során kicsit belefáradtam az – amúgy érthető –
halálvágyába. Valamint érdekesebb lett volna, ha – és innentől kiteszem a
SPOILER táblát azoknak, akik még nem látták – a kezdeti gyanakvását Oh Soo
személyazonosságát illetően nem hagyja később elhalványulni (bár kétségtelen, hogy
így nem ütött volna akkorát a leleplezés).
A másik gondom a lezárás, mert jónéhány szálat elvarratlanul
hagyva megint az elsietettség érzetét keltette. Az interjúkból következően az
írónő egyértelműnek szánta a befejezést (és nekem is az volt), de az internetes
kommentekből ítélve mégis alkalmas volt a néző összezavarására. Ha
belegondolok, tényleg kétféleképpen értelmezhető annak, aki nem figyelt oda
jobban az apró részletekre, és ezt csak fokozták a szürreálisan elmosódott
utolsó képsorok.
A legnagyobb felfedezésem a That Winter kapcsán egyértelműen
Jo In Sung, aki 2005 óta most először játszik sorozatban. Nincs összehasonlítási alapom, mivel egyik filmjét és sorozatát sem
láttam idáig, de erre a pasasra oda kell figyelni – nem csak a szokatlan megjelenése (Hosszúlábú Apu elbújhat mellette), de a karizmatikus játéka miatt is. Song Hye
Kyo-ról mit is mondhatnék? Nagy a szakadék a Full House naív, kelekótya főhőse
és a That Winterben alakított fizikailag és lelkileg is sérült, magányos
örökösnője között. A kettő között csaknem egy évtized telt el, és ez
meglátszik; egy jóval érettebb alakítást láthattunk a színésznőtől, aki
ráadásul nem kevés időt szentelt a vakok mindennapi életének tanulmányozására a szerep kedvéért.
Tetszési indexem: 9/10.